Elérkezett az ősz, nyakunkon a konferenciaszezon, rutinos konferencia sommelier pedig már úgy-ahogy tudja, hogy mik azok, amik szakmailag tényleg tartalmasak, mik azok, amin csak mindenki a saját szolgáltatását akarja értékesíteni, melyek azok, amik egyikre sem alkalmasak, csak networkingelni, már akinek van hozzá orra - na meg gusztusa - illetve mik azok, amikre tényleg csak a kávé és a svédasztal miatt érdemes elmenni.
Az őszi konferenciák közt viszont van egy olyan, amivel érintőlegesen korábban már foglalkoztam, úgy gondolom, hogy megéri még egyszer körüljárva a témát, mivel a hazai konferenciakultúra egy kórképét vázolja fel, nevén nevezve érdemes vizsgálni a beteget és egyben azt, hogy ugyan a szóban forgó konferenciának minden lehetősége meglett volna, mégsem sikerült betöltenie azt a feladatát, amire eredetileg hivatott volt. Ugyan nem vagyok róla meggyőződve, hogy valaha hivatott volt bármire is. A konferencia alapító-szervezője pedig ahelyett, hogy magába nézne, lubickol a népszerűségben, mint a konferencia-szervezők pápája, holott az őszi Internet Hungary és a tavaszi Media Hungary története messze nem mentes a botrányoktól, igazságtalanul, szervezési hiba miatt vérig sértett résztvevőktől, na meg sok-sok olyan dologtól, ami miatt alighanem számos más kultúrában már rég bojkottálták volna ezt az egész szart azok, akik a szakma részének tekintik magukat.
Az Internet Hungaryt illetve a Media Hungaryt 15-20 évvel ezelőtt rendezte meg először Csermely Ákos konferenciapápa. Múltkor egy online marketinges ismerőssel szóba került a téma, rákérdeztem, hogy lényegében miből is él Csermely, amikor éppen nem konferenciákat szervez. Legyetek erősek! Ez a főállása. Megszervezni évente két konferenciát, ezen kívül néhány kisebbet, hasonlóan vállalhatatlan alacsony nívó mellett. Marketinges barátommal, aki bármikor képes lenne akár a jeget is eladni egy eszkimónak, egyszerűen nem talált ebben semmi kínosat, mint mondta, végülis Csermely Ákos megél belőle, ez is egy foglalkozás. Amikor ilyet hallok, kis gondolkodás után mégis kiugrik belőlem a zsigeri válasz, miszerint a kurvák hivatása is egy pénzkereseti forrás, mégsem olyan dolog, ami általános elismerésre tenne szert tágabb körben, egy szűk körben persze igen.
A cikket komolyan nem azért írom, hogy Csermely Ákos személyét támadjam, de végülis mindez elválaszthatatlan az Internet Hungary-jelenségtől, azaz hogy hogyan üresedett ki totálisan és ha úgy tetszik, kurvult el egy jobb sorsra érdemes agyon-hypeolt koneferencia. A szép hosszú prológus után neki is futok, megpróbálom kútfőből összeszedni az Internet Hungary és a Media Hungary történetének legkínosabb pillanatait, azaz hogy hogyan tévesztett szerepet ez az egész, ami elvben a hazai kommunikációs terület szereplőit fogná össze a hazai tartalomszolgáltatás legkülönbözőbb szereplőivel.
Az IH-hoz hozzátartozik az "előadásokat" és kerekasztal-beszélgetéseket követő esti networking ingyen piával, marhapörkölttel, koncerttel, amiről megintcsak eszembe jutott egy bizarr, de idevágó emlék. Egy nagy-nagy kiadó szép magas pozíciójában lévő vendég mondta nekem pár éve ott a helyszínen, hogy jó-jó ez az IH, "csak azok a kurva előadások ne lennének", ami jól reprezentálja, hogy mit gondol a többség az IH-ról. A vendégektől rendszeresen megkérdezem, hogy milyen előadásokra vagy kerekasztal-beszélgetésekre érdemes beülni, mire kerek perec elmondják, hogy meg se nézték a programot, nem tudják, de az IH-ra egyébként sem azért jönnek a vendégek, hanem networkingelni. Félreértés ne essen, nem becsülöm alá a networking szerepét, de ideális esetben egy jó konferencián a szakmai tartalom networking arányát kétharmad-egymarmadra saccolom, és ez semmiképp sem keverendő a káosszal vegyített seggnyalással.
Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még felfutóban volt a szebb napokat is látott Generál Média, megcsinálta azt az epikus trollságot, hogy az esti zabálós-koncertezős buli előtt megjelentek kisbuszokkal, saját hoszteszekkel és állítólag kurvákkal (!!) az Internet Hungary helyszínén és a jelenlévőket egy teljesen más helyre invitálták. Nagyon gyorsan kiderült, hogy szó nincs bármiféle lojalitásról vagy hasonlóról, nagyon sokan gondolkodás nélkül mentek a Generál médiásokkal zúzni az éjszakába. Tehát, hogy ez az egész egy tragikusan rosszul szervezett szakmai rendezvény vagy egy még tragikusabb bebaszós buli, nem is kérdés.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Generál Média volt az, amelyik anno a Club Tihany rendezvények fogadására alkalmas részét éppen akkor foglalta le előre, amikor megtudták, hogy mikor lenne a következő Internet Hungary. Ez az IH, na meg a szervező elképesztő ostobaságára mutat rá, hiszen, ha évek óta szervez valaki egy konferenciát ugyanoda, a hotellel mégsem papírozta le alaposan előre és nem is állapodott meg velük formálisan, hogy például szeptemberben és májusban az utolsó hét adott két napját tartsák fenn nekik a helyet. A Club Tihanynál sem valami lángelmék dolgozhatnak, mivel sejthették volna, hogy ebben az esetben a konferencia azonnal és véglegesen költözik, így lett az Internet Hungary és Media Hungary új színhelye a további években a siófoki Azúr Hotel. Később kiderült, hogy mégis a Club Tihany volt a ludas a dologban, de a cikifaktort nem csökkenti, ha egyszerűen úgy el lehet happolni egy konferencia helyszínét, hogy valaki felélicitál a bérleti díjnak.
Az orbitális szervezési baklövések persze nem csak itt jelentkeztek. Az egész rendezvényre általánosan jellemző, hogy a párhuzamos panelek akkora vállalhatatlan időbeli csúszásokkal futnak, hogy többször is előfordult, hogy egy kerekasztal beszélgetés résztvevője nem tudott részt venni az egyiken, mert hivatalos volt a másikra is, időben ugyanakkor.
Nem egy konferenciát láttam, nem is kettőt. Normális helyeken az előadói szerződésben lefektetik, hogy abban az esetben, ha az előre egyeztetett tartalmú és formátumú előadást az előadó nem tartja meg, akár kötbért is fizettethetnek vele, amellett, hogy komoly konferenciák esetén az előadók kiválasztását eleve programbizottsági meghallgatás előzi meg, ami jelen esetben alighanem ismeretlen fogalom. Ehhez képest az egyik évben az IH vagy az MH valamelyikén az egyik lapkiadó, amelyiknek az előadását szivesen megnéztem volna, talán az utolsó pillanatban megsértődött, esetleg csak bal lábbal kelt fel, így az előadók inkább elmentek sörözni, mutatva, hogy mennyire is veszik komolyan az egészet.
De voltak a konferencia történetében olyan hibák is, amik egyszerűen orrfacsaróan büdössé tették jóidőre a légkört például egy kerekasztal-beszélgetéshez olyan résztvevőket ültettek egy asztalhoz, hogy nyilvánvalóan esélytelen volt, hogy ott bármiféle, tanulságos, érdemi vagy egyáltalán kultúrált diskurzus kibontakozhasson. Egy példát kiemelnék. Még akkor, amikor a Club Tihanyban rendezték a megabulit, a HírTV munkatársaival ültették egy asztalhoz Tóta W. Árpádot, amiről előre lehetett volna sejteni, hogy sok jó nem sülhet ki az egészből. Szögezzük le, hogy Tóta W. Árpád elsősorban írásban jó, a public speech pedig egy más terület, a publicistának pedig eleve nincs könnyű dolga, ha eszméikben, retorikáikban, meg úgy minden szempontból félművelt, sudribunkó, félnáci hülyékkel ültetik egy asztalhoz, egyszerűen azért, mert ordító emberrel érdemben megbeszélni semmit nem lehet. Mégis valami ilyesmi történt.
Ezúttal ahelyett, hogy egy lényegi kérdéssel foglalkoztak volna, kiemelték a választékosan, de - kis képzavarral élve - helyenként igencsak szabad szájúan fogalmazó Tóta egyik mondatát, majd azon pörögtek, próbálták számon kérni rajta, aminek az volt az eredménye, hogy Tóta W. nagyon helyesen úgy döntött, hogy nem vitázik hülyékkel és egyszerűen kivonult.
Nem sokkal később pedig az akkor még ellenzékben lévő jobboldali sajtó kórusban bégette minden fórumon az országos médiában, hogy "Tóta W. megfutamodott", ami távolabb aligha állhatott volna az igazság egészétől. Sajnos több információ nem nagyon lelhető fel a neten ezzel kapcsolatban, de sejthetően az egész minden volt, csak éppenséggel nem egy értelmiségi diskurzus. Ismétcsak "gratuláció" a szervezésnek, a magyar újságírás egyik meghatározó figurájánál érték el, hogy messze kerülje el az egész rendezvényt.
Csak Sodi-videót találtam róla, amiért előre is elnézést.
Ha Internet Hungaryról van szó, általános, hogy sokan összetévesztik a networkinget az alig leplezett, ügyfélszerzési célzatú seggnyalással, ami olyan látványosan megy, hogy már-már orrfacsaró seggszag tölti be a konferencia levegőjét. Persze különböző mértékben ez jelen van minden hasonló rendezvényen, ami nekem szemet szúrt, hogy hogyan változott meg az inkompetenciájukat smúzolásssal kompenzálni próbálók által becélzott csoport. Amíg egy nagy-nagy, megkerülhetetlen hírportál főszerkesztője a helyén volt, csoda, hogy győzte a sok seggnyalót elhajtani, majd mikor hirtelen ugyanő egy kis médiacég élére állt, látványosan alig érdekelt valakit. Most, hogy ismét meghatározó szereplője lett az online tartalomszolgáltatás piacának, ismét küzdhet a marketingesen, salesesek, más szerkesztők örök vesztes, propellernyelvű, lekaparhatatlan részével. Igen, a Magyar Jeti-444-sztorira gondolok.
Persze ott vannak öltönyben és nyakkendőben a semmiből előtűnt cégek képviselői mellett a korábban félillegalitás vagy akár kimondottan illegális tevékenységet folytató arcok is, akiket hogy-hogynem, hirtelen megillet ugyanaz a riszpekt, mint bárki mást. Az olyan arcokkal, akik lényegében semmit sem tettek le az asztalra, de önmagukat adják el, amilyeneket normális szakmában kinéznek és megvetnek, teljesen hasonló a helyzet.
Hogy nem rébuszokba beszéljek, ott van például a Be Social pénzégető gittegylet egy korábbi alkalmazottja, Bihari Viktória adott elő nemrég, aki gyakorlatilag mindenki számára instant befogadható magánéletőből merített baromságokat egyszerűen posztol és self-brandingeli önmagát, ha ráadásul mindez még nem lenne elég, előadást is tartott nemrég az Internet Hungaryn vagy Media Hungaryn. Egy olyan valaki, aki amúgy normális emberek számára jól megérdemelt közmegvetés tárgya... Azt, amikor valaki életében nem tett le semmi olyat az asztalra, amit más ne tudna és lévén, hogy abból nem élhet, amit tud, inkább önmagát adja el, én már csak bihariviktória-jelenségnek nevezem. Erről egyébként nagyon gyakran úgy beszélünk például Kiszel Tünde és más celebek kapcsán, mintha valamilyen teljesen újkeletű dolog lenne, holott az értékrend ilyen irányú szétrohadása, azaz amikor felértékelődik valakinek a személyes jópofasága és messze alulértékelődik a szakmai kompetencia nem mostanság kezdődött, még csak nem is a hazai kertévék berobbanásakor. Legyetek erősek: mindegy, hogy Vitray Tamásról, Vágó Istvánról vagy Friderikusz Sándorról van szó, ők már a magyar tévézés és rádiózás hőskorában kőkeményen elkezdték tolni azt a vonalat, amiben sokkal tájékozottabbnak mutatták saját magukat, mint amilyen eszesek valójában, amivel komolyabb probléma önmagában még nem lenne, azzal viszont már nagyon, hogy gyakorlatilag ezt a típusú, értékektől mentes self-brandinget tették normává, ha úgy tetszik menővé. Nem tárgya ennek a posztnak, de a jelenség persze minden kultúrában létezik, csak nem ugyanolyan mértékben és megjelenési formában: egy normális, fejlett, kiforrott médiával rendelkező országban és a tengeren túl is léteznek ilyen médiataplók, akiket istenít az isten adta nép, ott viszont legalább a lehetőség megvan rá, hogy a néző fogja magát és egyszerűen átkapcsoljon a többszáz körül egy másik csatornára, ahol hiteles médiakarakterektől tanulhat. Ez a magyar nyelvű tartalmaknál tévés színtéren nem adott, hiszen a teljes televíziózást egy maréknyi csatorna uralta le és mondanom sem kell, lesz ez a mostaninál sokkal rosszabb is.
Az előzőhöz szorosan kapcsolódik, hogy az Internet Hungaryre érthető módon többségében nem az kap meghívást, aki értéket teremt, hanem aki valamilyen módon nagy elérést generál, függetlenül attól, hogy ennek piaci szempontból van-e bármiféle értéke. Néhány évvel ezelőtt csak pislogtak többen, amikor Szabyest – akinek nincs meg: egy ask.fm-es hülyegyerek, aki semmit sem csinál, csak idegen tinicsajok kérdéseire válaszol a neten – az Internet Hungaryn social media specialistának vagy mi a faszomnak titulálta önmagát. Na most ettől már tényleg csak egy gondolatnyira van az, hogy Takács Milánt, Berkes Laurát, Bartus Cintit vagy Jónás Rómeót meghívják senior social media expert vagy egyéb vicces minőségben előadni – vagy ha az nem megy, akkor a pódium közepére szarni - ha valakinek nincs meg, a röviden összefoglalhatatlan jelenségcsokorról a 444 lőtt össze egy egészen jó cikket még korábban.
Aztán ott van az a több, mint zavarba ejtő jelenség, hogy az előadók közt korábban már feltűntek olyan nevek is, mint Mérő László, vagy az akadémikus Csermely Péter hálózatkutató. Őket alighanem a naivitásukon, na meg csúnyábban akarok fogalmazni, tudatlanságukon keresztül lehetett meghívni illetve megjegyzem, nem tudhatjuk, hogy milyen honoráriumot kap egy-egy aduász kutató egy 15 perces standupért, de nem lepne meg, ha olyat, amit ha nekem ajánlanának fel, még én is elgondolkoznék rajta, hogy lemenjek-e konferenciaribanc-üzemmódba 15 percre. Másrészt fontos tudni, hogy számos top-kutatónak már tényleg szinte mindegy, hogy mit vállal, mit csinál, mert a reputációja és egyáltalán a róla alkotott kép nem fog megváltozni, az MTA nem fogja visszavonni a tagságát, ha úgy tetszik, nekik tényleg mindegy.
Azt hiszem, hogy ezzel a szennyel már így is sokkal többet foglalkoztam, mint amennyit ténylegesen megér a téma, megjegyzem, olyan is előfordul a meghívott előadók közt, akiknek bőven van közük a területhez, nem lesz ugyan több ügyfelük vagy értékelhető szakmai kapcsolatuk, ha lemennek előadni valamilyen valóban érdekes témával kapcsolatban.
Így például nemrég az előadók közt volt a Special Effects Mediától Dancsó Péter, akit a jó ég tudja, hogy miért, de a második nap végére tettek. Lehet, hogy a szervezők az egybites agyukkal úgy gondolták, hogy ha egy jól ismert nevet tesznek a program végére, az majd arra ösztönzi a vendégeket, hogy kivárják azt és meghallgassák az előadást. Ehhez képest Dancsóék gyakorlatilag mindössze néhány vendégnek adtak elő, mivel addigra már mindenki dobbantott haza. Lám’ még egy jel, ami jól mutatja, hogy szó sincs róla, hogy a megjelent vendégek őszinte szakmai érdeklődésük okán mennének el az Internet Hungaryra.
Jó, jó, de akkor mégis mi az, ami életben tartja ezt az egész, évente kétszer megrendezett őrületet annak ellenére, hogy a belépők nevetséges módon túl vannak árazva? Ha van valami, amire Csermely Ákos – alighanem teljesen véletlenül – ráérzett, hogy még a legordenárébb szervezésbeli kellemetlenségek ellenére sem fog senki egy rendezvényt szapulni, ha valamilyen élményt kap az ottlétért cserébe. Lehet, hogy tévedek, nagy nagyon úgy tűnik, hogy itt a lényeg: a konferencia első napjának estéjén rendszerint van koncert, ingyen pia nem kis mennyiségben, na meg marhapörkölt a hotel udvarán. Ismételve önmagam, senki sem fog kritizálni egy olyan helyet, ahol etetik-itatják, előre csomagolva adják az újgazdag bulifeelinget, még abban az esetben sem, ha egyébként a rendezvényen éppen azt nem kapta meg, amiért ment. A szakmai tartalmat már túltárgyaltam. Nem azt mondom, hogy alkalmatlan a networkingre, de nagyon nagy szerencsével összesen egy maréknyi embernél többel nem lehet találkozni, akivel érdemes is beszélni valamiről, tettek is le valamit az asztalra. Azt hiszem, hogy végtelen naivitásra utal, ha valaki úgy gondolja, hogy akár az Internet Hungary, akár a tavaszi testvérkéje különösebben alkalmas ügyfélszerzésre, akár közvetetten is. Ami viszont nem egy elhanyagolható hatás, hogy főleg minél mélyebbről felkapaszkodott vendégek számára az is élményt jelent, ha egy levegőt szívhatnak, pláne ha beszélhetnek egy fontos vagy annak gondolt emberekkel, bármilyen szánalmas, ez így van.
Tudattalanul nem csak olyan emberek társaságát keressük, akik hasonlóak hozzánk, hanem ha erre van lehetőség, olyan számára is, akikhez hasonlítani szeretnénk, ezek a szerencsétlenek meg legalább arra az időre nagyobbnak érezhetik magukat, amíg smúzolnak egy fejesnek.
A Csermely Ákos-staff Internet Hungaryje a hazai kommunikációs- és marketingszakma remek kórrajza, lenyomata. Tény, hogy az igazán tehetségesek egy része már rég dobbantott külföldre, akik pedig vannak, többségében az ő helyüket betöltő söpredék, természetesen tisztelet a kivételnek. Adja magát a kérdés, hogy ha ennyire lesújtó a helyzet, akkor a kisebbségben lévő normális emberek miért mennek el vagy éppen az, hogy ha el vagyunk eresztve alig teljesítő, önmagukat senior online markerting expertekkel, ők mégis miből élnek. Az első kérdést könnyebb megválaszolni, aki nem megszokásból vagy naivitásból megy, és bízik benne, hogy van valami értelme is megjelenni, egyszerűen csak tájékozódnak, ha például tematikus blogokat egyenget, akkor nem árt, ha kaphat valamilyen képet a mainstream tartalomszolgáltatás aktuális változásairól, ha különösen nagy mákja van, találkozhat olyannal is, akitől tájékozódhat arról, hogy ha keresni szeretne a tartalmaival vagy van egy jó ötlete, az mégis mennyi lenne és hogy.
A második kérdést, hogy mi tartja életben egyáltalán ezeket a szakmákat a salesestől a marketingesen, a kreatívon át, a lapigazgatókig, ha szinte full idióták, nos erre is megvan a magyarázat. Külön posztot érdemelne, hogy online marketing módszerek kapcsán nem 2-3, hanem inkább 5-10 éves a tudásbeli lemaradásuk a szakértő uraknak. Viszont belehallgatva egy-egy kötetlen beszélgetésbe, amikor az egyik elmondja, hogy hány százezer forintot költöttek egy kkv. Facebookos és Adsense-es hirdetéseire, amivel a kkv-nak nem lett ugyan több ügyfele, ha mégis, lehetetlen bizonyítani, hogy a hirdetés miatt, a másik elmondja, hogy ők egy másik kkv-nál hasonló módszerrel próbálkoztak és egy kicsivel értek el jobb eredményt.
Ismeretes, hogy a hirdetés képernyőn való megjelenése, a rákattintások mennyisége, az érdeklődés felkeltése és a tényleges vásárlók száma közt 1-2 nagyságrendnyi a különbség. Azaz nagyon durván, ha valami megjelenik 100.000 alkalommal a képernyőkön (reach), az olvasók-felhasználók-tartalomfogyasztók néhány 1-5 ezreléke, azaz 100-500 rákattintás várható (engagement). Ezt követően, ennek a 100-500 felhasználónak néhány százalékát érdekli annyira a termék vagy szolgáltatás, hogy vásároljon is (konverzió).
Nyilván, hogy ez mennyire sikeres, számos tényezőtől függ, de az elég világos, hogy ha ötletesen, ésszel csinálják és nem erőből, azaz csupán azzal, hogy baromira sokat költenek a hirdetésre, sokkal jobb eredmény érhető el.
A magyar marketinges „szakértőurak” nem csak, hogy sokkal többet kérnek egy-egy kkv-tól egy reklámkampány futtatásáért vagy más szolgáltatásért, külföldi kollégáikhoz képest, természetesen arányosan a kkv. erre szánt összegével, de az online marketing megoldások összteljesítménye is sokkal siralmasabb, mint külföldön.
Már így is sokkal többet írtam erről az egész jelenségről, mint amennyi szót érdemel az egész, ha nem világos, hogy miért is fújom tűzoltófecskendővel a szart egy olyan szakmára, amelyiknek nem vagyok tagja, röviden magyarázom. Ha csak ilyen, objektíven nézve vállalhatatlan konferenciák vannak belföldön ezen a területen, annak több, rendkívül káros üzenete van. Nevesül például az, hogy rizsázáson kívül más skillt nem is igényel ez a műfaj, jöhet bármilyen hülye, de vannak a piacnak olyan szereplői is, akik néhány évvel ezelőtt még netes gyűlöletbizniszben utaztak. Ha elmennék egy traumatológuskonferenciára, ahol az előadásokon az égvilágon semmi olyat nem hallanék, amit egy átlagos újságolvasó egyébként is tud, másrészt a baleseti sebészek teljesen természetesnek vennék azt, ad hoc adatokkal példában hozzájuk érkező betegek 50%-a meghal, de hát ez a kollégánál is így van, +/- 10 százalékos eltéréssel, miközben én tudnám, hogy a környező országokban csak a 4-5 százalékuk hal meg a betegeknek, hasonló módon csak annyit tudnék mondani, hogy az adott országban szarháziak kezében van a szakma.
Több helyen is lehetett olvasni, hogy a Google hivatalosan is elérhetővé tette a 
