Hekkmester

A posztjaim címét általában a végén találom ki, ezúttal gondoltam először adok címet neki. A cím éppenséggel lehetett volna az is, hogy A világot uraló szürke eminenciások, csak éppenséggel nem lett volna pontos, mivel azt a téves benyomást keltené, hogy olyanokról lesz szó, akiknek irányító jellegű hatása van a világban történő folyamatok alakulására. 

Többször merül fel a laikus kérdés, hogy nem az lenne-e a legpraktikusabb, ha például egy-egy államban a bizonyítottan legnagyobb tudással rendelkezők alkotnák a kormányt. A válasz persze több szempontból nem, nem csak a kivitelezhetetlensége miatt, gondoljunk csak arra, hogy mindez átvezet ahhoz a kérdéshez, hogy kik döntsék el mégis, hogy kik a legjobb szakértők. 

Még korábban felmerült bennem, hogy mi az oka annak, hogy a közgazdasági Nobel-díjasok vagy akár a kimondottan tőzsdei folyamatok tanulmányozásával foglalkozó kutatók megkapják a kis fizetésüket a munkahelyükről, esetleg szakértőként dolgoznak itt-ott, amiért szintén megdobálják őket egy kis apróval, de messze nem a világ leggazdagabb emberei, holott akár azok is lehetnének. A rövid magyarázathoz, példaként vegyünk egy tőzsdei folyamatok törvényszerűségeivel foglalkozó professzort. Őt az érdekli, az motiválja, hogy minél többet tudjon meg ezekről a folyamatokról és nem pedig az, hogy ezzel a tudással keressen. Abba belemenni, hogy képzeletbeli professzorunkat miért motiválja az első és miért nem a második, már mélyvíz lenne, magyarázatnak érjük be ennyivel. Példánkban ők a közgazdaságtan szürke eminenciásai, akik azon keresztül, hogy egyszerűen csak beszélgetnek nagybefektető ismerőseikkel vagy tanácsadást is végeznek a főállásuk mellett, így üzeneteik eljutnak az ő tudásuk alkalmazóihoz, felfoghatatlan mennyiségű pénzt, dollármilliárdokat mozgatnak meg anélkül, hogy tudnának róla. És közben lehet, hogy teljesen introvertált arcok, akiket az életbe nem mutat a tévé, nem kérdeznek az újságok, már csak azért sem, mert esetleg nem tudnák fogyasztható módon elmagyarázni azt, amivel ténylegesen foglalkoznak. 

Szó sincs róla, hogy a jelenség csak közgazdászokra esetében elképzelhet. Belegondolva gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol ne lennének szürke eminenciások, még egyszer tehát, olyanok, akiket sosem kérdez a média, nem szerepelnek az újságban vagy csak elvétve, azaz nem szándékoltan bújnak el, hanem azért, mert annyira nem kíváncsi rájuk a tömeg, nem nagyon jelennek meg. Helyettük beszélnek azok, akiknek mondjuk úgy, a beszélőkéje jobb és úszkálnak a sikerben. 

Még csak nem is háttéremberekről beszélek, hanem akár a háttéremberek háttérembereinek háttérembereiről, akik annyira háttérben vannak, hogy nem vagy csak rendkívül nehezen lehetne kimutatni összefüggést a tevékenységük és egy-egy szervezeti döntés, politikai döntés vagy más hatás közt. 

Van róla fogalmatok, hogy mennyi statisztikus, nyelvész és hasonszőrű arc van, akik akár egy hét alatt el tudnák téríteni a Google keresési találatait? Sok. De nem teszik, mert nem is akarják. Vagy éppen, hogy a legkülönbözőbb területeken olyannak olyanok, akik rendszeresen beszélnek véleményvezérekkel, a véleményvezéreknek pedig esetleg épkézláb véleményük sem lenne, ha nem beszélnének mondjuk egy-egy alkalommal a büfében olyannal, aki a saját területén látja a lényeget és hangosan gondolkozik csevegés közben? De lehet, hogy a véleményvezérnek csak a szürke eminenciás szakértő asszisztensével is elég együtt ebédelnie, aki megemlíti, hogy mivel is foglalkoznak, majd véleményvezérünk utánanéz és akár szándékoltan, akár akaratlanul, később úgy fog egy-egy témában nyilatkozni, mintha amit mondana, mind a saját gondolata lenne. 

Ha példákról van szó, most jön a kedvencem, ha úgy tetszik, kedvenc rögeszmém arról, hogy hogyan gondolkoznak az online marketingesek. Magyarországon az online marketingbe aztán tényleg dömperrel öntik a pénzt, majd a hazai marketingmágusok egy-egy puccos konferencián elmondhatják egymás közt, hogy mennyire szarul teljesítenek, de ez még mindig jónak számít, merthogy a másik ügynökség teljesítménye még tragikusabb. A hatékonyabb online marketinghez persze nem több pénzt kellene, hanem több ész meg kreativitás, ami látványosan nincs. 

Most mindegy, hogy a többségben lévő sült idiótákról beszélünk, akik olyan módszerekkel próbálkoznak például keresőoptimalizálás terén, ami már tíz évvel ezelőtt is kínosan réginek számított vagy olyan marketingesekről, akik jobban látják a folyamatokat egészében, esetleg még csak nem is elavult a szaktudásuk, viszont képtelenek túllátni egy bizonyos kereten. Többször, több helyen cikkeztek már róla, hogy ahogyan a keresőmotorok egyre okosabbak lesznek, egyre jobban figyelembe veszik, hogy egy-egy webes tartalom mennyire egyedi, mi több, hétpecsétes titokként kezelt technológiákkal azt is, hogy mennyire értékes. Márpedig egyedi és értékes tartalmakkal felvenni a versenyt hosszú távon az Isten pénzével sem lehet pl. Adsense-n, Adwords-ön keresztül, amire meg a tartalommarketinges azt mondja, hogy akkor tartalommarketinggel kell turbósítani. Erre a marketinges rendszerint azt mondja, hogy a tartalom előállítása nagyon költséges, csak hosszú távon térül meg és így tovább, részben igaza is van. Mert ha az én képzeletbeli cégem holnaptól elkezdene olyan kütyüket gyártani, ami mondjuk orvosi diagnosztikai eszközök beágyazott szoftverrendszereinek biztosít extra védelmet az informatikai támadásokkal szemben, hiába bíznék meg egy vértprofi tartalommarketinges csapatot, hogy írjanak a kutatásainkról, ha nem látják át nagyon mélyen, hogy ez miről szól, nem menne a dolog. Mi több, a marketingben amit fontos kiemelni vagy elrejteni az üzenetben, hogy mitől jobb az adott termék, mint a versenytársak, jópofa cikkeket ugyan tudnának írni, de nem lenne látványos hatása, még hosszabb távon sem. Ha már a képzeletbeli cég kutatói vagy szakértők írnak egy céges blogot, teljesen más a helyzet. 

Az online tartalommarketing nemrég született, de már temetik is, nem világos, hogy azért nem alkalmazzák Magyarországon kiterjedten, mert egyszerűen nincs ezzel kapcsolatos elég tapasztalati adat vagy azért nem, mert egyszerűen bénák voltak a tartalommarketinges szövegírók korábbi projektekben, esetleg maga a tartalommarketing tényleg relatív működésképtelen dolog. 

Amit viszont biztosan tudok, hogy nem kevés olyan nyelvtechnológiai módszer ismert, amit alkalmazva nagyon nagyot mehet az, aki mondjuk valamit nagyon keresőbaráttá próbál tenni. A nyelvtechnológia persze relatív elméleti tudomány, a marketingesek pedig nem nagyon beszélnek nyelvtechnológiai cégek képviselőivel, de még ha beszélnének is, nem értenék meg, hogy miért járnának jól vele és nem csak azért, mert a marketingesek többsége többek közt a matematikához hülye, mint a segg. Aztán inkább marketingesünk csak legyint és marad a régi módszereinél. 

De vannak olyan információkinyerési- és visszakeresési módszerek is, amiket konkrétan valaki kikutatott, majd nagyon szűk körben közzétett. Nem lennék meglepődve rajta, ha az, aki számára elérhetővé vált, hatalmas hasznát venné a legkülönbözőbb területeken, legyen szó akár piackutatásról, akár bűnügyi nyomozásról, akár hagyományos módszerekkel nehezen kinyerhető információk előkerítéséről és értékesítéséről. És hatalmasakat szakítana vele az, aki alkalmazza, míg a kitalálója nem látna belőle egy kanyi vasat sem. 

Egykor szóba került, hogy ha az nyílt-forrású szoftverek forradalma, azon belül is a linuxok elterjedése akkora sikersztori, akkor miért nem keresett vele Linus Torvalds semmit vele, legalábbis közvetlenül biztosan nem. A válasz rohadt egyszerű, ő maga nyilatkozta: mert nem azért írta meg a linuxot, hogy keressen vele. Arról nem is beszélve, hogy a nyílt-forrású szoftverre ráállt cégek nem ritkán születnek és dőlnek be. 

Tehát a kulcs, úgy gondolom, maga a motiváció. Ha valakit pályakezdő korában olyan benyomás ért, hogy azért nem vették fel egy munkahelyre vagy azért lépett le onnan, mert a felettese sokkal hülyébb volt nála, emiatt nem hagyta kibontakozni, az elég lehet arra, hogy az illető az egész iparágból kiábránduljon. Azaz a motiváció valamilyen specifikus irányba ki is oltódhat, aztán az illetőnek totálisan elmegy a kedve az egésztől, akár végleg. 

Megint másoknak megvan az a szükséges önbizalmuk, hogy az életük részeként végezzék azt, amit csinálnak, viszont az égvilágon semmi érzékük nincs ahhoz, hogy ebből hogyan csináljanak pénzt, esetleg nem is gondolkodnak rajta vagy ötletük sincs azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene megtalálni a célcsoportot és megértetni velük, hogy az ő szaktudásával miért járnak nagyon jól. 

A világ legszegényebb országaiban gyakorlatilag csóróként dolgozó közgazdászprofesszorok vagy más kutatók, akik tudják, hogy külföldön milyen aranyéletük lehetne, valami miatt mégsem költöznek. Megmagyarázhatatlan? Ugyan. Más motivációk ott tartják őket. 

Motivációink sűrű szövedéke, ebből pedig tevékenységünk adja azt is, hogy kik vagyunk, mikor hogyan döntünk. Ahogy legtöbbször annak az információnak az útja is nyomon követhetetlen, ami megjelenik az alapkutatás irodalmának egy eldugott szegletében, majd valaki egy teljes jövedelmező birodalmat épít rá egy jó csapattal, amelyik képes marginálisnak tartott alapkutatási eredményeket kreatívan alkalmazni a gyakorlatban. 

Persze nem csak kutatókra gondolok, mint szürke, sosem látható eminenciásokra, hanem a halkszavú ötletemberekre, akik sokszor egy garast sem keresnek azzal, hogy egy közös kávézás közben elmondták valamelyik ötletüket olyannak, aki mondjuk az ötletet feldobja egy cég középvezetőjének, az információ átszivárog a felsővezetéshez, majd egy komplett üzletággá fejlesztik mások azt, ami kezdetben csak egy elkotyogott ötlet volt. 

Sosem azért kezdtem el tanulmányozni azt, hogy hogyan viselkednek az emberek tömegben, csoportban vagy face-to-face, hogy manipulálni tudjak. Ahogyan a szociálpszichológia legnagyobbjai közül is elvileg néhányan tudnák irányítani az egész világot, nem céljuk, nem motivációjuk. 

A tudatban létrejött információk útjai kifürkészhetetlenek. Megmagyarázhatatlan? Dehogy. 

Hekkmester főoldal - klikk ide

A kutatókkal kapcsolatban amolyan hallgatólagos elvárás, hogy mindig tudják a miérteket, a saját területükön magyarázatot tudjanak adni minden jelenségre, amit csak tapasztalnak, mi több, tudásuk birtokában, akár meg is változtassák a történéseket. Ja, persze akkor is, ha a másik csak úgy gondolja, hogy a kutató ért a szóban forgó témához is. 

A borzalmas coelho-i felvezetés után két szemléletes példa jutott eszembe. Neumann és előtte sokan mások dogmaként kezelték, hogy egy gép legyen bármilyen bonyolult is, determinisztikus működésű, így elvben szinte bármilyen bonyolult szoftverrendszer, ha nem viselkedik jól, megfelelő teszteléssel és elemzésekkel megállapítható a hibás működés miértje és orvosolható a probléma. Az más kérdés, hogy manapság már egy-egy szoftverrendszer olyannyira komplex, hogy ha van rá lehetőség, idő-, pénz- és energiaráfordítás szempontjából a projektmenedzser sokkal praktikusabbnak tartja a hibásan működő részt kidobni, „beküldeni /dev/null-ba” és a helyére tenni egy újat. 

A 20. századi, majd azt követő gyógyszertudomány több évtizeddel növelte a születéskor várható életkort szerte a világon, viszont míg korábban csak annyit láttak a klinikusok, hogy adott hatóanyagra a beteg hogyan reagál a szervrendszer szintjén, azaz jobban vagy rosszabbul lesz tőle, mára megvan a lehetőség arra, hogy egy-egy gyógyszer hatásmódját a molekulák szintjén vizsgálják és persze a fejlesztések is ennek megfelelően történnek. 

Korábban már írtam róla, hogy a legtöbb esetben máig ismeretlen annak az oka, hogy bizonyos gyógyszerektől miért lesznek egyesek nagyon rosszul, megint másokat gyakorlatilag visszahoz egy élhető életbe, a jelenség pedig a mentális betegségekre irkált medicináknál  talán a leglátványosabb. Persze egyre több és több génről derül ki, hogy az egyéni reakciókban mi is a szerepe. A gének elképesztő különbségeket okoznak olyan szempontból, hogy például egy kábítószer kire hogyan hat. Rosszul lesz tőle? A klasszikus, tankönyvi hatásokat érzékeli? Teljesen el tudja engedni vagy totálisan függő lesz és rámegy a fél élete, jó esetben nem az egész? Az egyik ilyen bűvös gén a delta-FosB egyik változata, aminek alighanem külön posztot is szentelek majd. 

Alapvetően viszont még mindig csak kapisgáljuk, hogy egy-egy szer, ami átjut az agy-vér gáton, miért is hat annyira drámaian más módon különböző egyéneknél, és az sem látna  sokkal pontosabban, aki megfelelő helyen dolgozna, és nem sajnálná rá az időt, hogy kimondottan a droghatással összefüggésbe hozható génváltozatait vizsgálja meg saját magán. 

Már évekkel ezelőtt eljutottam oda, hogy tudom, hogy mit ír a tankönyv, de reménytelennek tartom megállapítani önmagammal kapcsolatban, hogy miért hatnak rám egyes ételek, táplálékkiegészítők, mérgek, egy szóval xenobiotikumok, úgy, ahogyan. 

Nem leszek finnyás, szégyenlős meg aztán pláne nem, írok mindennapi drogjainkról, közönséges kábítószerekről ugyanúgy, mint kognitív teljesítményfokozókról. 

Nikotin: 14 éves koromban szívtam el az első blázst. Teljesen atipusos módon nem folyamatosan szoktam rá, hanem szinte azonnal beállt a napi egy doboz cigi, nem is értem, hogy hogyan tudtam annak idején megengedni magamnak. Aztán amikor huszas éveim elején éreztem, hogy a sport a tüdő és a többi szervrendszer csökkenő kapacitása miatt sokkal nehezebben fog menni, illetve ki más tudott volna többet egyetemi tanulmányaiból a dohányzás kockázatairól, ha nem én, úgy gondoltam, hogy leteszem. Konkrétan nikotinfüggő voltam. Nem ment, hogy kevesebbet szívtam belőle vagy gyengébb cigivel próbálkoztam, nem tudtam koncentrálni, sem normálisan aludni. Aztán átszoktam a niktointapaszra, ami tényleg a leghatékonyabb eszköz annak is, aki egyszerűen csak masszív dohányos, akár konkrétan totálisan nikotinfüggő. Viszont a beinhalált és a folyamatosan adagolt nikotin közt hatalmas különbség, hogy míg az egyik bizonyos hullámokban dobogtatja meg a noradrenerg-dopaminerg rendszert, a tapasznál nincs ez a hatás, csak a nikotinéhség szűnik meg. Nem tudom, hogy mennyi volt a leghosszabb idő, amit úgy húztam ki, hogy egyáltalán nem gyújtottam volna rá, viszont ha valamitől nagyon armageddon-hangulatom lesz vagy nagyon éget egy határidő, leveszem a tapaszt és ugyanúgy szívom a blázst 1-1,5 dobozos napi dózisban. Szánalmas? Lehet, még szerencse, hogy mások ilyen típusú véleménye már rég nem érdekel. Ami viszont tény, hogy a szellemi teljesítményem fokozza. 

Kávé és zöld tea hatóanyagai, főleg koffein: nem kávézom rendszeresen, ami több study szerint rosszabb, mintha minden reggel-délben betolnék egy-egy erősebb kávét. Van, amikor kimondottan jól esik, megint máskor azt érzem, hogy a szivem menten szétrobban tőle. Viszont a jó minőségű zöld teák amellett, hogy finomak, általánosságban élénkítenek is, folyamatosan lehet velük magasabb szinten tartani a szellemi teljesítményt, szemben a kávéval, aminek a „lecsengési görbéje” teljes más. Ha teáról van szó, nem a filteres szarokra gondolok, hanem a szálas-kifőzős teákra. 

Szorongásoldók, szedatívumok és szedatohipnotikumok: ami biztos, hogy utálom, amikor valaki lazán csak „nyugtatnónak” hívja őket, ugyanis a korszerű készítmények közt már sikerül elválasztani többé-kevésbé a szorongásoldó, szedáló és altató hatást. Alapvetően sokkal rosszabb a renoméjük, mint amennyit javíthatnak az ember életminőségén, ha egy felkészült orvos utasításának megfelelően alkalmazzák őket szükséges esetben. Mióta az eszemet tudom, szorongó gyerek voltam. Amikor egyetemen egy-egy szigorlatra kellett készülni, a többiek itták a kávét literszámra, míg én olyan anyagokkal fokoztam a teljesítményt, amire mindenki rávágná, hogy csak ronthat rajta. Szerencsére sosem voltak alkoholproblémáim, de amikor fröccsözgetve készültem a vizsgáimra, nem azon paráztam, hogy mi lesz, ha megbukok, mennyire van közel a határidő, hanem kimondottan a tananyagra tudtam koncentrálni és be is vált. Márkanevet szándékosan nem írok, de szinte minden háztartásban van alprazolam, ami egy nagy potenciállal rendelkező benzodiazepin, elsősorban a szorongásra hat. Igen ám, viszont az alprazolam elsősorban az emlékezeti folyamatokat gátolja, hosszú távú használat esetén a munkamemória és a hosszú távú memória egyaránt megsínyli a dolgot. Ha valakinek még nem volt hozzá szerencséje, 0,25 mg-től valószínűleg, 0,5 mg-től pedig szinte biztos, hogy minimum beálmosodik, 1 mg bevétele után pedig alaposan bealszik tőle. Még ma is, amikor szorongatnak a határidők, bedobok akár 3-4 mg-ot is, így nem azzal foglalkozom, hogy nehogy lekéssem azt, amit időre meg kell csinálnom, hanem pontosan arra tudok koncentrálni. Hogy miért leszek produktívabb attól, amitől hülyébbnek kellene lennem aszerint a könyv szerint, aminek a tananyagából le is vizsgáztam? Nem tudom. 

Amikor komoly fájdalmaim voltak alvászavar kíséretében, végigpróbálgatták rajtam az összes, kimondottan szedatohipnotikus altatót, hiszen a minőségi alvásnál nem sok dolog van, ami az életminőséget javít illetve, teljesítményfokozónak is tekinthetjük egészséges személy esetén.  Az érdekesség, hogy a terápiás dózistartományban az altatók olyan hatással voltak rám, mintha csak cukorkát kaptam volna. Több esetben akár 3-4 altatóra volt szükségem ahhoz, hogy el tudja aludni, igaz, sokszor a fájdalmaim mellett még azokon a dolgokon is pörgött az agyam, amik aktuálisan foglalkoztattak, hogy miket szeretnék még megcsinálni az életben. Hogy miért vagyok ennyire érzéketlen az altatókra, nem világos. Ugyan ezek is a benzodiazepinek csoportjába tartoznak, ilyen módon kereszttoleranciát mutathatnak az előbb emlegetett alprazolammal, ez még mindig nem magyarázat altató-érzéketlenség ilyen szintjére. Amikor egy nagyon elfoglalt időszakomban egy gyógyszertudományi téren jártas ismerősnek mondtam, hogy miket szedek, azt mondta, hogy igazság szerint ilyen mennyiségtől más nem állna meg a két lábán, nem hogy 16-18 órát foglalkozzon egy-egy probléma megoldásával. Hozzáteszem, az altatókkal kapcsolatos rendkívül érzékenységem akkor is megvan, amikor egyébként semmilyen fájdalmam nincs. 

Már bőven huszas éveimet jártam, amikor először szippantottam füves cigibe, ami egy ismerősöm szerint babadrog, nem is igazi drog. Ehhez képest engem izomból vert a padlóra: sugárban hánytam tőle, sosem volt pánikrohamom, de belülről éreztem, hogy eluralkodott rajtam a pánik és hogy nem szeretnék éppen ott meghalni. Egyszerűen nem tudtam elengedni azt a gondolatot, hogy mikor lesz már vége ennek az egész szarnak. Képtelen voltam megmozdulni, ugyanakkor az agyam teljes éberséggel azon pörgött, hogy mikor lesz már vége, az alapján, amit a THC farmakodinamikájáról és farmakokinetikájáról tudok. Szerencsére nagyon segítőkész közegben voltam és nem volt komolyabb baj, de akkor is borzalmas volt. Fontos megjegyeznem, hogy nem szívtam túl magam, nem herbál vagy valami hasonló szar volt, hanem fű. Aztán még talán 1-2 alkalommal szívtam füvet életemben, aminél hányni már nem hánytam, de borzalmas volt, félórás bénulással és pánik-szerű állapottal, nem csoda, hogy a szagát is gyűlölöm. 

Persze, vannak, akiknél a mindennapok része, közben alkotnak, meglátnak olyan összefüggéseket, amiket korábban nem, szó sincs róla, hogy például megvetném a füveseket, egyszerűen csak tudom, hogy elképesztően más módon működik az agyuk. 

Érdekes jószág a bupropion. Amikor sok-sok évvel ezelőtt kérdéses volt, hogy megdöglök-e fél éven belül vagy sem, amitől az amúgy sem remek kedvem masszív depresszióba fordult, ezt az atipusos készítményt állította be az orvos, mivel az összes, korábban próbált, elsőként választandó antidepresszánstól még rosszabbul lettem, még többet hánytam és még fostam is. A bupropiontól nagyon sokat csúnyán szétpörögnek, ezért nem is szivesen írják a dilidokik, az én eszem pedig ismét fogott tőle, igaz, az érzelmeimet csúnyán megkavarta, azokat arrébb tenni is könnyebb volt. 

Ciklohexil-nitrit, amil-nitrit, izobutil-nitrit: egytől egyig undorító szerves oldószerek, ismertebb nevük rush vagy poppers, ám a 5-10 ml-es üvegcsékről rendszerint nem derül ki, hogy a termék a három vegyület közül melyik milyen arányban tartalmazza. Az üvegcsékből minden esetben jókorát szippant a fogyasztó, a hatás néhány másodpercen belül jelentkezik és néhány percig tart. Szubjektív írom, hogy nem sok szánalmasabb látvány van, mint amikor valaki partiördögként a tánctéren szipákolja ezt a folyékony szart, aztán meg érdekes arcot vág hozzá. Az irodalmi adatok szerint rövid ideig eufóriát okoz, fokozza a szexuális teljesítményt és egyféle rövid szeretet-tripet eredményez. Szinte mindig összefüggésbe hozzák a homoszexuális szubkultúrával, aminek egy, de nem kizárólagos oka lehet, hogy a simaizmokat relaxáló hatással rendelkezik, ilyen módon melegek közt a befogadó félnek közvetlenül a behatolás előtt könnyebb dolga lesz és nagyobbat is élvez. 

Egyszer egy olyan szubkultúrával kerültem kapcsolatba rövid ideig, ahol ez is volt – mármint nem seggbekúrás, hanem poppers – kíváncsivá tett, hogy mit lehet ebben szeretni és miután kérdeztem, hogy kérhetek-e, egy repülőgép-hajtómű erejével szippantottam bele párat. Az eredmény: abszolút semmi! 

Piracetam: elvben a kognitív funkciókat javítja, emellett a memóriára nagyon pozitív hatással van, egyes tanulmányok szerint fokozza a két agyfélteke közti információcserét, ugyan lehet, hogy ez egyszerűen annak a hatásnak tudható be, hogy magát az agyi keringést általánosságban javítja. Próbálkozni lehet, de senki ne számítson azonnali, látványos agy-tuningra, a hatása egyébként sem azonnal jelentkezik. 

Metilfenidát: gyakran emlegetik egy lapon az Adderall-lal (ami gyakorlatilag gyógyszerészi tisztasági amfetamin) és a modafinillel, de ez a kategorizáció súlyosan megtévesztő. Teljesen eltérő típusú vegyületekről van szó, az Adderall-hoz még sosem volt szerencsém, ahogy a modafinilhez sem. Ami viszont sokat mondó, hogy modafinil-hatóanyagú készítmény Magyarországon mindössze 2006 és 2010 közt volt gyógyszertárban elérhető (ez nem azonos azzal, hogy kereskedelmi forgalomban van-e), egyrészt alighanem annyi misuse-t jelenthettek a gyógyszerrel kapcsolatban, az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálata pedig annyira kockázatosnak találta az ambuláns alkalmazását, hogy emiatt el is tűnt a gyógyszertárak polcairól. A modafinillel kapcsolatos, Országos Gyógyszerészeti Intézet által kiadott figyelmeztetésnek pedig egyetlen betűje sem riogatás! Sajnos orvos- és gyógyszerész berkekben hozzáférhető, na meg persze mindenki tudja, hogy honnan még. 

Ami a metilfenidátot illeti, ugyancsak a renoméja sokkal rosszabb, mint amilyen a hatása a többségre ténylegesen. Hatástani szempontból alighanem perdöntő szerepet játszik, hogy valaki milyen géneket kapott az anyukájától és apukájától. A South Park 4. évadjának 3. egyébként zseniális epizódjában emiatt ütik agyon Kennyt, Cartman pedig a szer miatt mindenhol Christina Aguilera-t látja szörny formájában. Amit én szeretek a metilfenidátban, hogy félre tudom tenni az érzelmeimet és intenzíven, fókuszáltan tudok arra koncentrálni, amit igazán élvezek, így bekerülök egyfajta Csíkszentmihályi-féle flow állapotba – például most, ahogy kikapcsolódásként írom ezt a posztot, nem gondolok arra, hogy az elmúlt egy hónapban milyen magánéleti kudarc ért. 

A metilfenidát éber, kreatív állapotot eredményez nálam, ugyanakkor nem olyan módon stimulál, mint például a kávé, azaz például nem köpöm ki a szivem tőle bő nyállal. A kutatásban hasznos, én többször jöttem rá olyan összefüggésekre, jelentkeztek olyan asszociációk, amikkel könnyűszerrel meg tudtam oldani olyan problémát, ami igencsak kemény diónak tűnt. Figyelem! Ahogy szinte minden smart drugról szóló cikkben olvashatjuk, az okosdrogoktól senki sem lesz okosabb, csupán ideális esetben a meglévő szellemi teljesítményét tudja hatékonyabban kihasználni. Ugyanakkor van ismerősöm, aki egyszerűen csak „bediszkózva” érzi magát tőle, anélkül, hogy ez egyébként látszódna. A metilfenidát hébe-hóba, egy kapszulaként alkalmazott adagja tehát nagyon hasznos lehet annak, akinek határidőre kell cikket vagy éppenséggel PhD-munkát leadnia, esetleg valamilyen intenzív szellemi kikapcsolódásra vágyik, az előbb felsoroltakon túl a munkamemóriát is javítja. Ugyanakkor érdekesség, hogy 2-3 kapszula metilfenidát bevételét követően, amikor az idei, ultrarövid nyaralásom során elmentem egy táncikálós szórakozóhelyre, inkább feszültebb lettem, töménnyel fogyasztva pedig úgy éreztem, mintha be lennék szpídezve, ugyan nincs viszonyítási pontom, mert sosem próbáltam, nem tudom, hogy a spuri milyen. A memóriám viszonylag jó, viszont ezen az estén, igaz, alighanem a töménytelen pia is közrejátszott, de sokkal kevesebb arcot és nevet jegyeztem meg. A figyelmem nagyobb adagtól annyira szétszórt lett, hogy esélytelen lett volna egy pontra figyelnem, mintegy multitaskingba kapcsolt az agyam amellett, hogy az anyag többszörözte az „órajelet” is. 

Amikor ismerősök kérdeznek tőlem kábszi-témában, amellett, hogy elmondom, hogy nem vagyok toxikológus, néhány dolgot nagyon ki szoktam emelni. 

Ha dílertől szerzett anyagról van szó, számításba kell venni, hogy sajnos ma már mindent kevernek minden szarral, azaz még ha a dizájner drogokat nem is számítom, ha valaki nem valami kivételesen megbízható arctól vesz például ekit, abban egyáltalán nem biztos, hogy csak MDMA lesz, de a tisztaság mellett a hatóanyagtartalom is változhat függően attól, hogy hol kotyvasztották ki. Ez persze igaz a többi kábszerre is, de a veszély fokozott, ha a díler nem elég megbízható, ne adj’ Isten valaki a neten rendel. Egyébként nem ismerek drogdílereket és drogrendelő zugoldalakat sem, mert annyira nem érdekel. 

Ha pedig arról van szó, hogy hejj, de veszélytelennek mondja a haverod haverja valamelyik anyagot, jusson eszedbe, hogy mekkora egyéni változatosságokkal érdemes számolni, elég csak az én füves példámra gondolni. 

A másik, hogy az orvos által felírt, a gyógyszertárban szabályosan kiváltott gyógyszert, ha valaki nem orvosi utasítást követve használja, szintén droghasználatnak tekinthető. Arról nem is beszélve, hogy önmagukban egyébként biztonságos gyógyszerek bizonyos kombinációban nagyon kifejezett pszichotróp hatással rendelkeznek, azaz nem a legbölcsebb ötlet a nagyitól elcsent X gyógyszert együtt bevenni az orvos által írt, majd kiváltott Y gyógyszerrel csak azért, mert a neten az olvasható, hogy mekkora császár dolog vagy azt mondja a biológus/orvos haver. 

Ha már teljesítményfokozásról van szó, érdemes hosszabb távon gondolkozni, nem csak azonnal ható bogyókban, xenobiotikumokban. Nyilván írni vagy mondani sokkal könnyebb, mint be is tartani, de a jól megválasztott rendszeres sportolásnál kevés jobb teljesítményfokozó van, viszont érdemes számolni vele, hogy a hatása nem azonnal jelentkezik a szellemi teljesítményben. Viszont valaki minél korábban kezdi, annál jobb.  

Sokan esküsznek még a ginkgora és a ginzengre, ha szellemi teljesítmény fokozásáról van szó. Ami a ginkgo-t illeti számtalan termék található a pakikákban az egészen silány minőségűtől az egészen kitűnőig, viszont az én ismereteim szerint a ginkgo hatása több év vagy évtized alatt mutatható ki, már ha kimutatható egyáltalán. Viszont a placebó hatása igencsak erős. 

A szellemi teljesítmény fokozásához többen használnak ginzenget, aminek a hatása ugyancsak nem azonnal jelentkezik, inkább középtávon. Ugyanakkor amikor én akár az ampullából kiszippantható takonyízű terméket próbáltam, akár a tablettásat, nem tapasztaltam teljesítményfokozódást több hónap után sem. Szóval olyan ez, mint amikor valakinek tavasszal jut eszébe, hogy hamarosan jön a strandszezon, aztán le kellene adni a télen felszedett szalonnából kondizással. Nem fog menni néhány hét alatt, néhány hónap alatt esetleg. 

A vitaminokkal és nyomelemekkel kapcsolatban hasonló a helyzet, a vény nélkül kapható termékek gyártóin és forgalmazóin komoly a nyomás, hogy minél többet adjanak el és itt most nem a teljesen idióta gyócccerlobbi-konteóra gondolok. Sokkal inkább arra, hogy nem kis mértékben a táplálékkiegészítők értékesítésében érdekelt felek és a fogyasztók együttesen tartanak fenn olyan hiedelmeket, hogy (azonnali) szellemi teljesítményfokozódást eredményezne bizonyos vitaminok és nyomelemek nagy dózisban történő bevitele. Természetesen a dolog messze nem megalapozatlan, példaként a B-vitaminok hiányában súlyos idegrendszeri tünetek lépnek fel, ez az állapot pedig B-vitaminok adagolásával megszüntethető. Kimondott B-vitaminhiány viszont gyakorlatilag csak olyat veszélyeztet, aki nagyon egészségtelenül táplálkozik, akut alkoholista valamint hirtelen hiánytüneteket okoz és a B-vitaminok forgalmában zavart kelt, ha valaki kéjgázt szív. 

Jó minőségű multivitamin fogyasztása mellett érdemes lehet akár nagy dózisú C-vitamint és B-vitamin komplexet is fogyasztani, legalábbis én ezeket fogyasztom. Ezeknek a hatása persze szintén nem azonnali, arról pedig szó sincs, hogy egyenesen arányos lenne a bevitt vitaminok mennyisége a jótét hatásukkal. A vízben oldódó vitaminokkal kapcsolatban nem kevés féligazság és tévhit él a köztudatban. Az egyik, hogy nem lehet túladagolni. Nos, ha valaki kétpofára eszi az erőnléttel egyértelműen összefüggésben álló vitaminokat, több szempontból is rosszul teszi. Igaz, hogy a vízben oldódó vitaminokat gyakorlatilag nem lehet túladagolni, extrém mennyiségek megnövelik a vesekő kialakulásának kockázatát, ezen kívül teljesen értelmetlen az extrém mennyiségű fogyasztás azért is, mert a vitaminokat csak korlátozott mértékben képesek tárolni az emberi szervek, főleg a máj. Ha pedig valamiből túl sok van, nemes egyszerűséggel kihugyozzuk a vitamint, vízben oldódó vitaminok esetén. 

Az eszetlen vitaminzabálással kapcsolatban van még valami, amit nagyon érdemes figyelembe venni: ismeretesek olyan vitaminok, amiknek a túlzott bevitele meggátolja más vitaminok, ásványi anyagok vagy nyomelemek felszívódását vagy felhasználódását! 

Nem igazán van általános szabály arra vonatkozóan, hogy melyik vitaminnak mennyi az optimális adagja, ha erről keresel információt, inkább kérdezz orvost vagy dietetikust, ha pedig netes forrást használsz, akkor az megbízható forrás legyen. Ami valamelyest kapaszkodót jelenthet, a készítmény ára, de azért ne legyünk benne ezer százalék biztosak, hogy a termék annál jobb, minél drágább. 

Egy szó, mint száz, farmakogenomika ide vagy oda, ha van valami, ami még jóideig megmagyarázhatatlan marad, hogy egy olyan igen bonyolult élő rendszerben, mint amilyen az ember, annak is a pszichés funkcióit ellátó idegrendszeri részei, miért hatnak olyannyira máshogy a teljesítményfokozók és élvezeti szerek. A drogoktól egyesek megundorodnak, megint másoknak a függőség kialakulását követően rámegy az életük. Ezen a téren megmagyarázhatatlan az, amiről jelenleg még keveset tudunk vagy tudunk eleget elvben ugyan, de az empirikus adatok ellentmondanak a tankönyvi információknak.