Nem is egyet, kapásból kettőt aludtam rá, mire úgy gondoltam, hogy megírom ezt a posztot, mert megint nem sikerült egyszerűen elmennem egy hír mellett, ami valami miatt a Tekintetes Újságíró Szakma szerint a köz érdeklődésére számot tart, legalábbis úgy kezeli. Ha nincs meg, hogy miről van szó, hamarosan linkelem, előtte viszont egy kis szines személyes sztorival indítanék. 

Néhány hónappal ezelőtt meghívtak egy buliba, irreleváns, hogy Magyarországon vagy sem, lényeg, hogy az egész semmilyen szempontból nem volt szokványosnak mondható. Rendszerint alig van nálam valami, viszont egy tolltartó, amibe pont elfér a két kedvenc tollam és egy ceruza, na meg egy jegyzettömb, mindig, a partiba menet is ez volt a helyzet. Befelé menet alaposan csekkolták a népet a biztonsági őrök és az egyiknek valami miatt annyira gyanus lett az egyik tollam, hogy konkrétan szétszedte, mire megkérdeztem, hogy erre miért volt szükség, amire a velős válasz az volt, hogy lezacskózzák a többivel együtt, elzárják, és kifelé majd megkapom, így is történt. Elkezdhettem volna szájkaratézni amiatt, hogy igencsak magas beugró mellett elvárható lenne, hogy ne úgy kezeljenek már, mint egy bérgyilkost, dobálózhattam volna a jogaimmal, viszont azzal, hogy beléptem arra a szórakozóhelyre, mint magánterületre, elfogadtam annak házirendjét. Ha nagyon nagy lett volna a pofám, alaposan be lettem volna piálva és elkezdtem volna szájkaratézni a biztonsági őrrel miközben okoskodva az arcába tolom a kamerát, ami akár törvénysértő is lehet, a hely jellegéből adódóan, ha nem is dobnak ki pár saller kíséretében, néhány másodperc alatt döntöttek volna róla, hogy vagy szépen kiballagok a két lábikómon vagy hívnak hozzám villogós taxit, aztán majd ők szépen hazafuvaroznak. 

Viszont volt annyi normális eszem, hogy a fentiek mellett nyilvánvaló erőfölényben lévő biztonsági őrrel nem kezdek el kekeckedni, nem mellékesen pedig nem baszom el az ismerőseim buliját is, akikkel mentem. Na, kérem, ezt hívják úgy, hogy intelligencia. 

Az elmúlt pár napban több hírportálon kolumnás hír volt, hogy vasárnap hajnalban a Király utcai KFC-ben megverték SzabóZét az Index egyik ügyeletes atyaúristenét. Ezt azért írom így, mert ha más veszi videóra, ahogy véraláfutásosra pofoztatja magát valami agresszív barommal, alighanem más lett volna a dolog olvasata. 

Amire mondhatjuk, hogy biztosan tudni, a KFC-függő Szabó Zoltán történetesen a KFC-ben szeretett volna vásárolni, de olyan sorscsapás érte, hogy sorba kellett állnia, a következő trauma pedig az volt, hogy közölték vele, hogy csak elvitelre lehet ételt vásárolni. Az újságíró, gondolom én, a mögötte várakozók roppant nagy örömére kérte a panaszkönyvet, ami helyett egy üres A4-es lapot kapott, amin hőbörgött egy picit, mire az üzlet egyik alkalmazottja utasította a biztonsági őrt, amelyik az újságírót nem tisztázott módon, de kitessékelte. 

A kis torkos Szabó Zolika meg annyira vágyott arra a kurva pipihusira, hogy nem zavartatta magát amiatt, hogy egy magánterületről ki lett dobva, igencsak vehemens módon vissza szeretett volna menni, aminek a gondolom én, szarért-hugyért dolgozó, nem éppen rózsás körülmények közt élő, na meg vélhetően nem a felső tízezerben szocializálódott biztonsági őr lecsavart neki néhány nagy büdös pofont, miközben az újságíró kamerás mobillal a kezében azzal heccelte, hogy "na még egyszer". Nem tudom, hogy az elégedett váráslónál csak az alkohol vagy más tudatmódosító is bejátszott-e abban, hogy szembe menjen olyannal, aki nyilvánvaló fizikai erőfölényben van, aztán úgy felpofoztassa magát, hogy a száját több öltéssel kellett összevarrni. 

Egy pillanatra azért torpanjunk meg: nem vagyok pofonpárti, ha valaki nem hiszi el, hiába is győzködném, másrészt én is azt vallom, hogy egy ideális világban ilyennek nem lenne szabad előfordulnia. Azaz mindegy, hogy egy vendég arrogáns, részeg, be van mindenezve, a sarokba hugyozik, történjen akármi, a biztonsági őrnek a minimálisan szükséges mértékben lenne szabad gyakorlatilag kényszerítést alkalmaznia, de semmiképp sem beverni a vendég pofáját, ami pedig nagyon fontos, hogy azonnal hívni a zsarukat! Az más kérdés, hogy egy nevenincs cégnél dolgozó biztonsági őr nem véletlenül a KFC-ben biztonsági őr, azaz ahhoz, hogy ilyen előfordulhasson, mindkét félnek ortó hülyének kellett lennie az adott szituációban. 

Még egyszer írom, ha mással történik ugyanez, kábé mindenki leszarja, esetleg a Subba Blogon megnézik párszázan, de itt az Index tartalomfejlesztési vezetőjéről volt szó, aki ha nem is érezte a törvényen, na meg a szabályokon felül állónak magát, valamiért annyira hírértékűnek találta a dolgot, hogy még aznap leközölte az Index angol nyelven is itt na meg itt.  

A net népe, ahogy ez hasonló esetekben lenni szokott, nagyon gyorsan valamilyen túlegyszerűsített álláspontra helyezkedett, égtelen mennyiségű személyeskedés kíséretében. 

De a KFC sem volt a helyzet magaslatán, mivel kvázi becsicskult azzal, hogy a bocsánatkérésen túl gyakorlatilag ígéretet tettek egy egymillió forint összegű kártérítésre

Miért? Jaaa, azért, mert SzabóZé azt mondta. Márpedig ő SzabóZé, vele nem szabad ám genyózni, ha egymilliót kér, hát a KFC ad is. Balfaszok!  

Akkor most engedtessék meg nekem, hogy feltegyek néhány nagyon kellemetlen kérdést, emberünk mondjuk úgysem olvassa, másokat viszont reményeim szerint minimum elgondolkoztat. 

A fenemód jogtudatos újságírónak ildomos lett volna tudnia, hogy egy étterem magánterület, szóval ha ott bármelyik alkalmazott ki akarja tessékelni, akkor megteheti és kész. Nem állítom, hogy SzabóZé kötekedő vállalhatatlan baromra itta volna magát, viszont eléggé úgy tűnik, mert alapjáraton azért ennyire csak-csak nem hülye. Azt sem állítom, hogy valamilyen illegális, könnyen kimutatható szerrel próbálta volna feldobni az estét, ami szintén nem előnyös, ha ez egy hatósági eljárásban derül ki. Nem állítom, hogy SzabóZé rendszeresen kábszizna, az, hogy az őszi, na meg tavaszi médiacsúcsokon  alkalmazkodva az esemény nívójához terjeng körülötte a fűszag, nem jelenti azt, hogy ezen az estén és be lett volna cigizve. Röviden: a rendőrség ezt nem vizsgálta. Világos, hogy formailag nem kötelessége, de mégis. 

A második kínos kérdésem, hogy jogtudatos újságírónk miért nem tett feljelentést? UPDATE: tett. Legalábbis arról sokáig nem lehetett olvasni, hogy tett volna. Jaaa, vagy azért, mert akkor a KFC-ben készült kameraképeket is visszanézték volna és kicsit más lett volna a leányzó fekvése? Márpedig ilyen esetben azért eléggé indokolt feljelentést tenni, főleg, ha az ország egyik legprofibb ügyvédjétől néhány irodányi távolságban dolgozik. Nem gyanus? 

Aki most azt mondja rólam, hogy hibáztatom az áldozatot vagy éppen azt, hogy ezt a posztot nyilván azért írtam, mert a CEMP-pel és több más lappal konkurens médiacsoport, amelyik a Reblogot üzemelteti, reggel bedobott egy zsák pénzt az ablakon, orosz ruberlben persze, azt a világ végtelenségéig magyarázva se tudnám meggyőzni, hogy nem erről van szó, ha valaki szeretné, akkor hiheti azt. 

De ha már itt tartunk! Gyakran téma, hogy azért nincs komolyan vehető ellenzéki politikai erő, mert egyszerűen nincsenek hozzá alkalmas figurák. Na most kérdem én, normális ellenzéki sajtó van, ahol az ország legolvasottabb hírportáljának egyik fejese ennyire vállalhatatlanul hülye tud lenni, az őt övező blokk pedig még kritika nélkül igazat is ad neki? Határeset. Na nem arra gondolok, hogy az erőszakot helyeselni kellene, mert azt semmi sem legitimálhatja, ahogy arról fentebb írtam. Hanem hogy az ő narratívájuk nagyjából annyi, hogy a KFC-nek a kurva anyját, amit megfejeltek egy implicit zsarolással, ráadásul ők, mint a negyedik hatalmi ág. 

Tudnék még mit írni, de megyek is az Oktogonnál lévő Burgerkinghez, kinézem, hogy melyik asztalnál ül a legtöbb gyerek, felugrok az asztal tetejére és miután körbepisálom őket, az asztal közepére szarok, ha meg van valami dráma még csak véletlenül sem hívom a héket, inkább kamerázom a biztonsági őrt, mert hát az a jogtudatos, meg intelligens magatartás ugye...